Fogság
Csak néztem az arcot,
mely egykor még mosolygott.Szóra nyílt a száj is, szorított a kéz,
s most beteg szemed riadtan néz.Ajkam kiszáradt,
szenvedem, ahogyan szemed fáradt,
reménytelen sötétséggel tekint felénk.
S a fájdalomnál nem lát elébb.
Fakó, szürke bőröd,
Gyengéden ölelik a puha párnaöblök,S még sápattabbnak tűnsz tőle.
Nem tudsz szabadulni belőle...
Béklyóz a kín,
S az nem segít, hogy mindenki sír
körötted. De te hiszed,
Ez rajtad kívűl nem fájhat senkinek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése