Túl lányos

Bár nem mondta senki, én érzem,
hogy verseim lassan laposodnak...
Visszaolvasva remegve nézem,
a szavak egymás mellett szarakodnak.

Nem tetszik semmi, te sem
tetszel annyira, mert változom.
Fürkészve nézem, szó szerint lesem,
mikor múlik el az önutálatom.

Ki vagyok ábrándulva, s ez passzív,
a magyar nyelv nem igazán kedveli,
de az elhatározás bennem masszív,
úgy írok, ahogy nekem épp megteszi.

again

Akkor is őt

Miért költözöl ismét elmémbe?
Miért nem hagysz végre nyugodnom?
Ezer kínt vállalnék helyébe,
ha ettől az egytől lehetne szabadulnom.

De minden nap után, jő az este,
ez a haszontalan álomszövő...
Remegve kelek, kétségbe esve,
hisz tudom vágyam hiába Ő.

S az a pár percnyi mámor,
amit e buborékvilág ad nekem,
nem szabadít meg a régi hibámtól,
hogy én akkor is őt szeretem.

jujj... darkness

Erdőben történt

Gyere fogd meg a kezem, majd vezetlek,
súgta a sötétség, vérfagyasztó hangja.
A füzek árnyai gúnyosan, rajtam nevettek,
lábamat éles tüske-bogáncs hasítja.
Nem látok semmit, csontjaim jégkemények,
erdőben történt, hideg volt és féltem.

Utamat nem őrizte más, csak az éjszaka,
lépteim nyomát keselyű nép követte,
érezték, meghalok. Hívta őket a vér szava,
s bele is kergettek a bagolyköpetbe.
Nem látok semmit, csontjaim jégkemények,

erdőben történt, hideg volt és féltem.

Gallyak szagattak, s hóvihar is támadt,

meztelen testemet sanyargatva érték,

"Elég, hagyjatok", az egész testem sápadt.

S eldőltem az árokpart mocsaras szélén.

Nem látok semmit, csontjaim jégkemények,

erdőben történt, hideg volt és féltem.

Elüldöztél, azt mondtad nem kellek neked,

annyira fájt, hogy elindultam meghalni...

Most már hiába mondja, hogy szeretett,

a szívem szőttesét nem tudja megvarrni.

Nem láttam semmit, csontjaim megkövültek,

így történt halála egy szerelmes őrültnek.

ez most dalszöveg

Csupa, csupa

Egy fájdalmas érzés,
ami mar ott legbelül, te tudod,
nincs itt már kérdés,
hiszen a füleidre takarót húzol.
Nem hallasz semmit,
nincs ki parancsolna neked,
Felraksz egy felnit,
s a világ már is megfordul veled.

Csupa, csupa szív,
csupa, csupa kín,
ez az élet, amit mindig megszívsz.
Csupa, csupa szenny,
csupa, csupa jel,
ami arra tanít, hogy álmaid kövesd.

Nehéz a lépés,
bár nem a dorgó húzza a lábad.
Elfelejtett és széttép,
könnyen lép, majd túl utánad.
Kitisztult fővel,
sajnos nem rendelkezem,
meggyógyulok idővel,
majd beforr a seb savazott szívemen.

what the hell?

Pont én

Mikor az első ember észre vette,
hogy a vízen csillog a tükörképe,
még nem is gondolta volna,
hogy később ez lesz fajtája fő gondja.

Kirakat az egész, ez lettem én is,
vattacukor mellett, folyik bennünk vér is.
Az ítélőképesség mérlegét tökre tette,
aki hangsúlyt helyezett a külsőségekre.

Szélmalom harc ez saját magaddal,
nem kezdesz semmit bódult agyaddal,
hiszed az üres, plakát szépséget,
ahol nem számítanak a belső értékek.

Ilyen lettem pont én. Pont én?
Ha kívülről látom, biztosan szólnék,
hogy ébredj már fel, mi ez a maszk?
miért akarsz olyan lenni, aki nem vagy?

És nem is leszel soha, törődj bele,
Hisz' ha jól tudom meg van agyad veleje,
használd végre, valósítsd meg ki vagy,
Mert így, csak terjed a rózsaszín hullaszag.

free

Élet a Vespán

Olyan trendin kukkant a tükörbe,
az ötödik kerület bennszülöttje.
Bátran repül utána a dekk a kezéből,
szívlapáttal sem verheted ki a helyéről.

S a szőke lokni csavarodik,
minden meseherceg habarodik,
pink az orbit, s pukkan nagyot,
hú de kibaszott népszerű vagyok...

plastic war

Ő volt a lány, 21. századi klón-Indián,
kinek ha pumpált szája kinyílt, oly bután
folytak ki belőle a szó félék,
sosem tudta  hol a mérték.

Egy igazi vadcsaj, a wannabe tag,
a csomagolása fertelmes hab,
és ez nem puszta előítélet,
de nem illetheti merő dícséret,
azért, hogy őfelsége Barbi,
nem tud az élettől mit akarni.

Fő problémája tavaly óta solved,
mióta a plasztikbrancs neki is szólt,
az éjjel-nappali szoli centrumról,
mostantól ott fizet melanómáért a tyúkól.

Izgalmas lehet ez a szupercsapat,
nem számít, hogy volt-e valaha agyad,
ha volt - átmossák, ha nem - minden oké,
csak ne légy erkölcsös, majd dőlni fog a lóvé,
pár hónap múlva már lasz vegaszi móka,
döngetnek hátulról, indul a szopóka.

Minek úgy aggódni, ha alatta a porshe?

A végén úgy is vége, nem marad a por se.
Úgy suhan a merci, nagyon üt a Prada,
majd utólag jön rá, mikor kitisztul az agya,

Hogy az anyagi világ már régen nem menő,
az élet, majd utólag lesz az adószedő,
aki bevasalja rajta a múlt idő szemetét,
így kavarta meg egy Indián, a maga levesét.