Gondolkozni, ez az első amit megtanulsz,
használni az eszed, s azután a nyelved.
S aztán ez nem elég, tarkítsz, s hazudsz,
mert az élet így izgalmasabb lenne.
De csak lehetne, mert valójában nem az,
amit kitalász, csak álmod hamissága...
S jön a görcsölés, és a sok gebasz,
hogy kimássz ebből, immár sokadjára.
Belekerülsz a hálóba, egyre bonyolultabb,
s mászod a fonalat, amíg bele nem akadsz.
Az életed, érzed, egyre nyomorultabb,
s egyre több fájdalmat okoznak a szavak.
Mit ér a szép tál, ha üres, s valójában foltos?
Mit ér, ha összetört és kopottas is szegény?
Erre csak a hazugság lehet az egyetlen orvos,
gondoltam sokszor, de ebből már elég...
Az én vétkem, mert én hazudtam oly sokat,
Ámítottam, csábítottam saját magamat.
Hogy így könnyebb, kergetve az álmokat,
manipulálni mindenkit, embert, Őt, szavakat.
Én tettem, de már nem tehetem többé,
mert magával ragad, s rossz ember leszek.
Régi hazugságok most így váljanak köddé,
Mert tudom, hogy igazat szólni már merek.
annyira tudom, hogy egyszer még az irodalom tankönyvekből fogjuk ezeket a sorokat olvasni :D és szerencsések lesznek a gyerekeink, vagy unokáink,hogy ilyen szép verseket tanulhatnak :)
VálaszTörlés