happenings.

A mosolygó papírgalacsin

Szép, letisztult pergamen voltam,
makulátlan, érintetlen papír darab.
Tollam mégis korán tintába mártottam,
s megállíthatatlanul töltöttek meg a szavak.
Egy ideig csak tűrtem a penna sercegését,
nem bántam, ha karcol, nem éreztem, ha fáj...
Segítőm nem volt, így tűrtem szenvedésim,
Vak papírlap! Első oldalad tele is van már!
A tinta bírta, s kacifántos, szúrós betüket írt rám,
olyanokat, amelyeket kitörölni nem lehet,
S csak hagytam tehetetlenül, tűrtem bután,
míg csak átszakadt a tintaázott papírszelet.
A toll makacs volt, újra s újra írni próbált,
de azaz oldal megtelt, több hely nem volt rajta.
A papírlap immáron más tintát kívánt:
olyat, ami tiszta lapját nem mocskolni akarja.
Megfordult az oldal, de átütött a tinta...
Volt szépségem múló félhomály tündérképe.
S jött az újtól, a papírlap hamar elfogadta,
de aggasztotta, lelkét marta hűtlensége.
Hasított a másik, majd ez is beszinezte
az üres oldalakat mindeféle jelekkel,
ez is karcolt, s a papírlapot teljesen befedte.
Kész tehát a két oldalas mű, a papír megtelt,
nem lehet reá több vonalat vésni.
De az élet a hűtelnségre csúnyán felelt:
Összegyűri, ahelyett, hogy széttépi.
Kegyetlen, hideg marokkal galacsinná gyúrja,
hogy emlékezzek minduntalan, ne feledjem soha,
S nem vagyok más mint mosolygó galacsin, ki tudja.
Jobb lett volna hű maradni, a helyzet bármily' mostoha.